DXN szakmai nap három doktor előadóval

Két orvos, Dr. Deák Sándor, és Dr. Szakács Piroska valamint egy gyógyszerész-természetgyógyász doktor, Dr. Csizmadia Beáta voltak az előadói a DXN szakmai napjának, szombaton.

Azt gondolhatná az ember, hogy ilyen tudományos rendezvény nem vonz nagy tömeget. A rendezők sem arra készültek, hogy a számtalan, jobbnál jobb hétvégi programlehetőség közül éppen ezt választják majd tömegével. Hiszen csak a rendezvény helyszínén volt ugyanakkor óriási tetováló kiállítás, és később a nem is messze található koncert színpadon maga DJ. Bobo szórakoztatta a nagyérdeműt.
A DXN rendezvény szervezőinek mégis azt kellett megoldani, hogy elegendő plusz szék kerüljön a terembe a megnövekedett érdeklődés miatt.

Az előadók nem csupán a szakmai tudásukat hozták el, látványos diáik kommentálására, de mindannyian kellő mennyiségű humorral is felszerelkeztek. A rendezvény így egy kiemelkedően jó hangulatú, szakmailag maximumot nyújtó konferenciaként kerül a jól sikerült DXN rendezvények sorába.

Az előadások témáit, kifejezetten a helyszíni érdeklődőknek állították össze a szakemberek, ezért ebben a blogbejegyzésben erről nem is esik szó.

Hasonló rendezvényekre a jövőben is számíthatnak a DXN üzlet tagjai, és minden kívülálló érdeklődő, hiszen ezen a rendezvényen is voltak sokan, akik nem törzsvásárlói a DXN cégnek, de mégis eljöttek tegnap.

A továbbiakban a képeké a főszerep.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket (cookie) használ. További információk

Specht József & Vali nyilatkozata a személyes adatok és információk kezeléséről és védelméről Specht József & Vali, mint a jelen oldal üzemeltetője, kötelességének érzi, hogy tájékoztassa partnereit a rögzített adatok felhasználásáról. Nyilatkozatunk azokat az elveket és gyakorlati módszereket tartalmazza, amelyek alapján és segítségével Specht József & Vali tartalomszolgáltatása a felhasználóikról keletkező adatokat és információkat kezeli és védi. Az adatvédelmi elvek kialakításakor különös tekintettel vettük figyelembe az 1992. évi LXIII. törvényt a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, az 1998. évi VI. törvényt az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, az adatvédelmi országgyűlési biztos által kiadott állásfoglalásokat, illetőleg az "ONLINE PRIVACY ALLIANCE" ajánlásait. 1. A szervereink által automatikusan naplózott információk Szervereink automatikusan regisztrálják felhasználóink IP-címét, az általuk használt operációs rendszer és böngészőprogram típusát és néhány más információt. Ezeket az információkat kizárólag összesített és feldolgozott (aggregált) formában hasznosítjuk, szolgáltatásaink esetleges hibáinak kijavítása, minőségük javítása érdekében és statisztikai célokra. Az adatokat a felhasználók által megadott egyéb adatokkal semmilyen formában nem kapcsoljuk össze. 2. Rendelkezésünkre bocsátott személyes adatok A rendelkezésünkre bocsátott személyes adatokat, információkat a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan kezeljük, azokhoz illetéktelenek nem férhetnek hozzá. 3. Adattörlés A rendelkezésünkre bocsátott személyes adatok törléséről az adatok tulajdonosának írásban (e-mail) kell rendelkeznie az oldal üzemeltetője felé. 4 Linkek Szolgáltatásaink számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmaznak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adat- és információvédelmi gyakorlatáért Specht József & Vali nem vállal felelősséget.

Bezárás